Az anyagi biztonság elérhetetlenségébe való belenyugvás dala - Berriloom and the Doom-premier

Négy évvel a legutóbbi EP (In the Heart of the World Logic Never Forgives) megjelenése után új nagylemezt készül kiadni a hazai rockzenei underground egyik örök különutas formációja, a Berriloom and the Doom. A skatulyázhatatlan trió első teljes albuma október 31-én érkezik The Garden of Necessity címmel, és most itt a NuSkullon debütál róla a második dal, a The Eye of the Tree. A pár hete közzétett, akusztikus Colours c. számmal ellentétben ez már zenekaros dal, és

Déri Ákos frontember szerint az egyik legfontosabb szám az egész nagylemezen.

Mesél is még róla bőven:

Az első demók ehhez a számhoz még 2021 telén születtek, a legszigorúbb lezárások idején, közvetlenül az előző EP megjelenése után. Ekkor a próbák egy része úgy nézett ki, hogy miután sikerült teljesen leamortizálnunk magunkat emberileg és zeneileg egyaránt, az erőnk elfogyott, reményünk is már alig, kénytelenek voltunk a fűtetlen próbateremben kihúzni reggelig. Innen visszatekintve egy romantikus kegyelmi állapotnak tűnik.

A szám maga abból az egyetlenegy hangból álló, remegő loopból indult ki, emlékeim szerint, majd pedig viszonylag könnyen összeállt. A dalírás nálunk minden esetben a pillanatnyi szikrából táplálkozik. Ha a szikra lángra lobban, folytatjuk, ha mégsem, megyünk tovább.

A loop mellett – emlékeim szerint – Kovy zsigerekig hatoló dobolása predesztinált valami tőlünk eddig szokatlan repetitív struktúrát. És azt hiszem, ez a szokatlanság diktálta a továbbiakat is. Akkoriban is sok zajos hip-hopot (Clipping, Injury Reserve, E-LP, billy woods, Dr. Yen Lo, Shabazz Palaces stb.) hallgattam, és rettenetesen inspirált az, hogy ellépjünk végre magunktól. Még a spoken word vokálok is szóba kerültek talán. Nem tudom, végül sikerült-e ez az eltávolodás önmagunktól. De azt hiszem, belülről személve az új lemezt, valami ehhez hasonló aura ott lebeg körülötte.

A lemezfelvétel alatt ez a szám volt az, ami a legtöbbet formálódott. Horváth Atish (ASH Sound) produceri munkája ennél a számnál érződik a legjobban. A Fender Rhodes téma az ő megoldása, amivel egyik nap meglepett minket. Illetve a szám végleges struktúrája is az ő segítségével állt csak össze. Azt hiszem, ez az a dal a lemezen, ami a legtöbb fejtörést okozott abban az értelemben, hogy mégis miképpen lehetséges ezt a számot véglegesíteni.

Szövegileg a dal egy befuccsolt koncepciós lemez maradványa:

Még 2023-ban a szándékunk egy szigorú konceptlepemez volt, amelynek ez a szám lett volna a programadó dala. A lemez Mutual Aid munkacímen futott, és sikerült egészen majdnem a feloszlásig túráztatni magunkat egy koherens történeti és zenei ív ideáján. Végül ennek a már-már monomániás elképzelésnek az elviselhetetlen súlyát néhány igen erőteljes hatás (a feloszlás szele, egzisztenciális krízisek stb.) porrá zúzta.

A meghiúsult konceptlemez egyébként a kropotkini kölcsönös segítség gondolata mentén a társadalmunkból kitaszított ember különféle percepcióit akarta bemutatni.

A szöveg részben kapcsolódik az akkori elképzeléshez annyiban, hogy egy anyagi jellegű egzisztenciális krízist ír körül. Ebben a krízisben már nem marad más biztos pont, csak a mozdulatlan, de végtelenül élő természet: a fa visszanéz, aki sosem veszi le rólad a tekintetét. Az anyagi biztonság elérhetetlenségébe való belenyugvás dala ez. Félelemmel vegyes beletörődés. Aludni nem hagy még azért, de nyugalmi állapotban már tisztán látod a helyzeted. A kilátástalanság nyomot hagy az emberen, nehéz tőle szabadulni.

Ahogy fentebb már említésre került, a teljes lemezt Horváth Attila (Ash Sound / Subscribe) vette föl, producerelte, mixelte, masterelte.

Fotó: Deák Évi