Férgek lakomáznak a szabadság holttestén

Túl rég volt már a hazai undergroundra koncentráló minikritika-csokor, úgyhogy épp itt az ideje egy újabb merítésnek, hiszen bőven van miből válogatni. Szerencsére túl sok jó anyag jön ki minden évben itthon, ezért nincs kapacitásunk mindent lefedni, most is csak teljesen random válogattam össze öt anyagot, ráadásul a stíluspaletta szélesebb már nem is nagyon lehetne: a hardcore-tól kezdve a thrash metalon és a poszt-rockon át a black & rollig van itt minden. Az alapvető rendezőelv csak annyi volt, hogy idén megjelent hazai kislemezek legyenek, úgyhogy álljon itt öt 2025-ös EP a teljesség igénye nélkül.

Jack - Reménytelen optimizmus

Műfaj: grindcore, grindpunk, crust
Megjelenés: június 5. 
Kiadó: szerzői kiadás (a splitlemez kiadói: Grindhead Records, Loner Cult, Nagal Industries, Grindfather Productions, Here and Now Records, Hecatombe Records)
Hossz: 4 perc
Támpont: Rotten Sound, Extreme Noise Terror, Human Error 

Magyarország egyik legrégebbi grindcore-zenekara, az 1996 óta működő kiskunhalasi Jack legújabb anyaga ezúttal egy splitlemez formáját ölti, melyet a Los Angeles-i Bruce Campbell zenekarral közösen adtak ki. A zenekar alapító énekesén, Vatai Leventén kívül teljesen lecserélődött a banda tagsága, a gitáros pozícióra Günter (Fideath) érkezett, az új basszer Barni (Infectious Pit), az új dobos pedig Csabi (ex-Semmi Komoly, Soul Field) lett. A Reménytelen optimizmus címmel megjelent új anyag nem igazán maszatol (mondjuk Leviék sosem a túljátszott stílusukról voltak híresek): három szám, 4 perc, és nagyjából meg is tudod, hogy miért van ez az ország abban a helyzetben, ahol van.

Maga a végeredmény egy kissé nyersebb, lényegre törőbb és leginkább sűrűbb lett, mint ahogy azt megszokhattuk, túl sok finomhangolás itt sem volt. A hangzás testesebb, és talán valahogy ez így jobban is illik egy gépiesített, rothadó világ disztópikus háttérzenéjének. Elég csak a dalcímeket véginézni, és már tudod, hogy orbitális lebaszás jön: Örökített aljasság a szám címe, és bár nem címadó dal, mégis a legjobban jellemzi az anyagot és egyben a bandát. Leviék már lassan két évtizede üvöltik az arcunkba, hogy nem jó az irány, de úgy néz ki, hogy süket füleket ostromol a mondandó, mert nemhogy nincsen fék az őrületvonaton, hanem a szakadékba vezető út egyre gyorsabban a végéhez ér. Amit már egy ideje nézünk, az nem más, mint férgek lakomája a szabadság holtestén.

Túl sok mindent nem lehet hozzáfűzni ehhez a négy perchez, a Jack tovább folytatja a szélmalomharcát, ami ennyi év után is teljes erőbedobással zajlik – és ez több mint elismerésre méltó hozzáállás. Továbbra is az egyik legmegbízhatóbb és legstabilabb csapat a stíluson belül. Ha minden igaz, a fizikai példányok a cikk megjelenésekor már elérhetőek: összesen 400 példányban jelenik meg az új anyag 7"-es lemezen, ebből 200 fekete és 200 sárga kiadvány.  8/10 

M.U.F. - Nincs megváltás

Műfaj: crossover thrash, hardcore
Megjelenés: 2025. augusztus 16. 
Kiadó: szerzői kiadás
Hossz: 9 perc 
Támpont: D.R.I., Bandanas, AMD

Az M.U.F. zenekar (korábban II. Ukrán Front) igazából már több mint három évtizede létezik, ám sokáig tetszhalott állapotban volt, a '90-es évek elejétől egészen 2022-ig, amikor is megjelent a 33 című lemez, utalva ezzel a megalakulás óta eltelt évekre. Nagyon úgy néz ki, hogy nem csak egy hirtelen fellángolás volt az újjáalakulás, hanem tényleg komolyan gondolták, és mind koncerteken, mind lemezen aktivizálták magukat. A crossover/thrash-banda körül azóta felpörögtek a dolgok, miután beszállt a bandába az új dobos, Cristobal (Slytract), és az énekes, Seza (AMD), és kiadtak több kislemezt is. A legújabb fejezet most augusztusban lett publikálva Nincs megváltás címmel.

Igazi old school thrash metal, crossover egy kis hazai ízzel, amit a négyes hoz; nincsenek túljátszott témák, inkább csak az izzadt erőszak dominál, füstös, sűrű atmoszféra, tolakodó attitűd és egy kis tesztoszteron, érezni lehet, hogy here van a dalok alatt. Nincs megváltás, ahogy nagy megfejtések sincsenek, és nem is kell, ebben a stílusban már lefektették az alapokat, arra lehet építkezni, és az M.U.F. ezt hagyományőrző módon teszi, maszatolás nélkül, roncsolva. A hangzás egy kicsit letisztultabb és teltebb lett, ettől függetlenül ugyanúgy koszos, ahogy az előzőek, a zsírra szállt por helyett itt is a sörrel kevert olajfolt adja az esztétikát.

Az M.U.F. ennyi év után is cselekvésre ösztönöz, a képedbe üvölti a társadalom álságos hazugságait, és megpróbálja széttörni az elme börtönét, mindezt egy olyan zenei közegben, ahol a D.R.I.-tól kezdve a Bandanasig sokan megfordultak már, és ugyanolyan lendülettel tolták a képünkbe, hogy nem tetszik a rendszer. A zenekar tovább viszi a fáklyát, mely évtizedek pislákolása után újra ég. 7,5/10

Neuropsy - Sketches of Pain 

Műfaj: (progresszív) thrash metal
Megjelenés: 2025. március 22. 
Kiadó: szerzői kiadás
Hossz: 19 perc
Támpont: Cryptic Shift

Tavaszi megjelenés, de annyira felüdítő, hogy nem mehetünk el szó nélkül mellette. Sajnos eléggé radar alatt repül a soproni Neuropsy zenekar, nekem is csak azért vannak meg, mert megláttam az egészen zseniális borítót, és már egyből tudtam, hogy itt rendben leszünk. A Sketches of Pain olyan erőteljes thrash/death-anyag, hogy mindenképpen itt a helye.

Igazi ’90-es évekbeli old school vibe árad végig a lemezen, de mégis van benne egy progresszívebb irány is, eszes dalszerkezetek, éles dallamváltások és baljós hangulat formájában. Amellett, hogy zakatol végig az EP, néha mégis kizökkent és bevág egy teljesen új helyszínre, ahol eddig még nem jártunk. A fortyogó pitből egy csettintésre csillagközi féreglyukba kerülünk, ahol még maga az emberi lét is megkérdőjeleződik. A számokon belül is annyi a váltás, ami még nem megy az élvezhetőség rovására, viszont végig fenntartja az érdeklődést és egészen mesteri módon egyensúlyoz a progresszív kortárs elemek és az old school thrash-darálás határterületein. Olyan fülbemászó riffhegyek duzzasztják óriássá a kislemezt, amik még egy befutott zenekarnak is a becsületére válnának, itt meg félpercenként hallunk akkora megfejtéseket, hogy csak pislogok, hogy mégis kik ezek és hol bújkáltak eddig. Ez a technikai artisztikusság és kiváló arányérzék főleg az anyag második felén domborodik ki, ahol a stílus aranykorát megidéző zenei eszköztárat villant a thrash-banda. Bivalyerős bemutatkozás, sok irányba lehet majd innen elmenni, kíváncsian várom a folytatást. 8,5/10 

Pancakewar - Cipzár

Műfaj: poszt-rock
Megjelenés: 2025. július 18.  
Kiadó: szerzői kiadás
Hossz: 15 perc
Támpont: 65daysofstatic, Long Distance Calling

Sosem voltam nagy instrumentál guru, mert valahogy túl szellős és hiányos volt számomra az egész miliő, ennek ellenére voltak olyan lemezek, amik teljesen letaglóztak a stílusban. Valahogy a poszt-rockkal kevert ambientes, elektronikus irány akkor vált számomra érdekessé, ha társult egyféle erőszakossággal és sodró ritmikával, illetve keserves dallamossággal. A BrickLn, a Sirens Chant és a Kukuts tagjaiból alakult pécsi Pancakewarnál ez a melankóliába öltött abszurd időutazás mind megvalósult, ráadásul rögtön a bemutatkozó kislemezükön.

Érdemes csak megfigyelni, ahogy az eltúlzott, nyers visszhangok szomorúan rángatnak végig egy sterilizált, szürreális világon, ahol a gyerekkor próbál értelmezhetővé válni egy felnőtt szemével. Zeneileg legtöbbet a nyúlós, olajosan folyékony gitárok és az iszonyat feszes, szúrós dobok hoznak, melyek egy kiüresített, reményveszett zörejekkel terhelt alapélménnyel párosulnak. A szakadozó elektronikai megfejtések és a néhol egészen stabil és szigorú ritmikákra épülő deprimált hangulatteremtések meglepő módon minden idők legjobb posztrock-lemezének, a 65daysofstatic 2004-es The Fall of Mathjének a hangulatát idézik számomra, és ha ez így van, akkor már nagy baj nem lehet. A Cipzár bátor építkezésekkel finomítja az alapvetően feszült dalszerkezeteket, és úgy megy át nagyívű feloldozásba, hogy az nem lesz pátoszos, bazári majomkodás. Ezeket a nagy, rockosan (metalosan) sodró kibontakozásokat lehetne még erőteljesebbre venni, és akár egy feszesebb alapra rakni, hogy kirobbanóbb legyen a katarzis, de az irány mindenesetre nagyon jó.

A teljes élményért érdemes megnézni a srácok vizuális megjelenéseit is, mivel mindegyik dalra csináltak egy hangulatos videoklipet is. Rég hallottam itthonról ilyen egyedi és előremutató bemutatkozást ezen az instrumentális poszt-rock vonalon. Várjuk a folytatást és természetesen az élő bemutatkozást. 8/10

Vadon - We'll Bring the Chaos

Műfaj: black & roll
Megjelenés: 2025. május 1. 
Kiadó: szerzői kiadás
Hossz: 20 perc
Támpont: Kvelertak, Skeletonwitch, Satyricon 

Váratlan helyről jött kellemes meglepetés az idei évben: egy igazán alulreprezentált stílus, a black & roll sörrel locsolt kriptáiból mászott elő a Vadon második kislemeze. Természetközeli, kaotikus és sötétben seggrázós album lett a We’ll Bring the Chaos. Ritka itthonról ez a vonalvezetés, mely leginkább a Kvelertak dallamvilágára, a Skeletonwitch sodrására, vagy épp a Satyricon sötétségére épít. Az Ahriman-, Beneath the Void és The Idoru-, illetve ex-Xenochord és ex-Ektomorf-tagok által feljátszott négyszámos anyag a banda első lemezének, a Universe EP-nek a folytatása, és egyben a történet lezárása.

A sztori középpontjában a világ keletkezése és pusztulása, illetve a skandináv mitológia áll, talán innen is ered ez a hideg légkör, éjsötét atmoszféra, de mégis dallamközpontú stílus. Már egy jó ideje kiderült, hogy egészen könnyedén illeszkedik a rock & roll ritmikája és a black metal sodrása egymáshoz, és erre a kapura játszik a Vadon is, meglepő magabiztossággal és irigylésre méltó arányérzékkel. Zökkenőmentesen kapcsolódnak össze a témák, és úgy illeszkednek egymáshoz, hogy egyáltalán nem hat darabosnak vagy természetellenesnek, inkább organikusnak és magától értetődőnek. Nem kis teljesítmény ez, annak ellenére sem, hogy nyilván kipróbált zenészekről beszélünk. A Vadon második lemeze úgy szerteágazó, hogy mégis egységes, dallamorientált, egyedi és friss, néha engedi kiömleni a black metal sötétségét, néha pedig megzabolázza egy rock & rollosabb témával, és adott esetben nem is kell ennél több, hogy az ember rögtön felfigyeljen rá.

A banda sajnos a megjelenés óta kétfősre zsugorodott, jelenelg Szokán Tibor (Beneath the Void) és Mezey Tomi (Ahriman) alkotják a csapatot. A koncerteken vendégzenészekkel kiegészülve mennek tovább, remélem, hogy ez nem gátolja meg az alkotói folyamatot, mely ha minden igaz, már nagyban tart, és egy új anyag is körvonalazódik a sötétben. 8/10