Hírek Kritikák Beszámolók Interjúk Premierek Kult Másvilág Blog
Hírek

Káin: új dalban feszegeti határait a Divent.

A fővárosi prog metal-banda a Tre Lunatic és a Mindgate társaságában turnézza végig a tavaszt.

Tavaly nyáron megjelent második EP-je után - ami nálunk is elég szép helyezést ért el az év legjobbjai közt - nem lassít a Divent. A fiatal, feltörekvő progos, djentes modern metalbanda a története eddigi fejezetét kívánja lezárni több, különálló dal segítségével, amikből most befutott az első, az érdekes látványvilágú klippel megtámogatott Káin. Ezzel kapcsolatban a zenekar így foglalta össze a tudnivalókat a HammerWorldnek:

A Másvilág kiadását követően zeneírás szempontjából picit lecsendesedtünk és a koncertekre, illetve a közönségépítésre fektettük a hangsúlyt. Ezalatt az idő alatt viszont olyan sok új impulzus ért minket, hogy amikor november-december környékén nekiláttunk a dalok írásának, csak úgy ömlöttek az ötleteink. Ennek az időszaknak az egyik legérdekesebb szülötte a Káin c. dalunk, mely a tőlünk megszokott sötét hangulatban idéz meg egy nagyon erős témát. Gréta a szövegben egy agresszív, másokat bántalmazó karaktert mutat be, akinek a tetteiért felelnie kell és bűnhődését az ő szemein keresztül kisérhetjük végig. Az egész elgondolás beleépül Káin és Ábel történetébe, ahol a bűnös Káin, míg az őt számonkérő alany maga Isten.

Az énekfelvételek, valamint a producerelés ezúttal is Diószegi Kikinél készültek, a klip pedig Kovács Pali munkája.

A zenekart a rajongók nemcsak a múlt hétvégén budapestre érkezett svéd Allt előtt csíphették el, hanem az egész országot körbejáró, Early Bird nevű tavaszi turnénak is ők az egyik résztvevői a Tre Lunatic (akikkel közös dalt is kiadtak nemrég) és a Mindgate mellett. Ennek hátralévő helyszínei: 

  • március 15. - Gödöllő, Trafó Club
  • április 25. - Győr, A Beton
  • május 23. - Budapest, Instant
  • május 24. - Szeged, Rakpart 62